kezdőbetűkkel N

N'Orbi Adiós

A szerző Budapesten született, civil tevékenysége részeként több, mint tíz éve külföldön dolgozik. Nős. Pályaválasztásában az érdeklődési körébe tartozó ismereteken és készségeken (grafológia, kineziológia, pszichológia, egészségfejlesztés, olvasás, szépírás, festés, tenisz) kívül, a segítségnyújtási szándék vezérelte, így élete során a legtöbb tevékenysége ehhez a vonalhoz tartozott.

több

Nacsády András

Nacsády András 1952-ben született Szegeden. Középiskolai tanulmányai alatt irodalmi versenyeken vett részt novellákkal, versekkel. Filmrendezőnek készült, de amatőr színpadi és filmes próbálkozásai ellenére sem sikerült bekerülnie a filmművészeti főiskolára. Fényképészetet tanult, majd húszévesen illegálisan Nyugatra emigrált. Franciaországban telepedett le. Párizsban a Conservatoire du Cinéma Libre filmművészeti főiskolán tanult, de filmet soha nem rendezett. Az üzleti élet különböző szférájában próbált egzisztenciát teremteni magának. A ... 

több

Nádor Magda

Nádor Magda 1955-ben született Dorogon. A budapesti Zeneakadémia ének tanszékén 1981-ben szerzett énektanári - és operaénekesi diplomát. Énekesi és tanári pályája mellett több mint 35 éve végez a terluszológia alapjain nyugvó kutatómunkát főként német, osztrák, holland énekléssel és beszéddel foglalkozó szakemberekkel együtt. 2002-ben habilitált, majd 2004-ben Nem egyformán lélegzünk című disszertációjával szerzett doktori/DLA  fokozatot. 1999 óta volt a Zeneakadémia tanára. A tanítás mellett itthon és külföldön is rendszeresen tartott ... 

több

Nagy Dóra

A szerző 1964. március 31-én született. Gimnázium után óvónő képesítést szerzett, majd következett a szociális gondozó és ápoló szakma. Később belépett az életébe a Reiki, ebben találta meg saját útját. Mestertanár fokozata van. Életét annak szenteli, hogy másoknak segítsen. Ez a hivatása, a hobbija, az élete. Tisztán látó, halló, érzékelőlélekként kivételes képessége van arra, hogy bármely korosztályba tartozók lelki, fizikai és pszichés problémáit felismerje, a megfelelő megoldást ajánlja fel, és segítsen a megvalósításban. Ez a könyv az ... 

több

Nagy Katalin Mercédesz

Nagy Katalin Mercédesz egy igazi sokoldalú ember. Egészségügyi szakközépiskolát végzett, majd később, a hittudományi főiskola elvégzése után tanítani kezdett. Régóta ír, művei főként interneten olvashatók, ez a kötet első nyomtatott formában megjelentetett könyve. Munkája és az írás mellett japánul tanul, énekel és gitározik. Hobbijai még a rajz és az olvasás. Hajadon.

több

Németh István

Németh István Enyingen született. A főiskola elvégzése után két évet tanárként dolgozott, ezt követően négy évet a kereskedelemben töltött, végül 2008-tól a gyermekvédelmi szakellátásban találta meg hivatását. Budapesten él, nős, két gyermek édesapja. Verseket huszonhárom éve ír, a gyermekversek 2013-ban "találták meg". Hobbijai az írás, a kirándulás, és a gyerekekkel közös versolvasás.

több

Németh Márton

Németh Márton Budapesten született, jómódú, értelmiségi családban, 1986. április 02-án. Nős, egy fiúgyermek édesapja. Kedvenc időtöltései az olvasás, írás, sportolás, kertészkedés. Első kötete A multik kapujában címmel jelent meg 2016-ban a pályakezdésről. Fiatal - gimnazista, főiskolás - éveit Budapest második kerületében töltötte, ami komoly hatással volt későbbi pályafutására. Gyerekkorától kezdve betekintést nyert a tehetős családok mindennapjaiba, problémáiba, különböző élethelyzeteibe, ami alapjául szolgált az Újgazdag lettem ... 

több

Neukirchner Ferenc

Neukirchner Ferenc Magyaregregyen született, 1958 december 7-én. Általános iskola után három év ipari iskola következett, melyet befejezve lakatosként helyezkedett el, e szakmában dolgozik a mai napig. Vidéki kertes családi házában lakik élettársával és lányával, Natáliával. Hobbija a számítógép, autózás, és szeret tévét nézni. A Kiáltás a vadonban az elsö megjelent könyve. Neukirchner Ferenc Magyaregregyen született, 1958 december 7-én. Általános iskola után három év ipari iskola következett, melyet befejezve lakatosként helyezkedett el, e ... 

több

Nyerlucz János

Nyerlucz János 1951. 10. 20-án született egy Borsod megyei kis faluban. Nagycsaládból származik, szülei munkásemberek voltak. 1968-tól folyamatos munkaviszonyban dolgozott a Tiszai Hoeromu Vállalatnál. 1990-ben vált el, majd pár évre rá újra megnosült. Ebbol a házasságából van egy 19 éves lánya, Dóra. 2000-tol hivatásos neveloszülo, és 6 kiskorú gyereket nevel. 2007-tol kezdett el írni. Eddig megjelent írásai: - A hadnagy keresztje; Kiáltás a pokolból (2010. novum pro, Sopron) - Rejtélyes álmok (2011. novum pro, Sopron)

több

 kezdőbetűkkel N

Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?

Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.